|
|
|
|
http://www.youtube.com/watch?v=OUJ9RybmBlU&feature=rec-HM-fresh+div
Még mindig kár érte......vagy inkább azt mondom én, hogy értük...
|
| |
|
|
|
|
| Az a legnagyobb gond, hogy te ki nem állhatod Marchantot, és így bármit mond az ember, neked az úgysem lesz érv mellette, mert nem is érdekel nagyon. Te csak szimplán el akarod küldeni innen. |
|
Na állj! Az a legnagyobb problémám vele, hogy anno a Fedorov trade keretein belül került hozzánk salary dump céljából. Majd eltöltött 3 évet, lehúzott minket, majdnem annyit keresett egymaga, mint Pahlsson és Moen együtt véve. Majd az idei szar szereplésnek "hála" továbbadtunk tulajdon képpen az egész 3. soron, és hirtelen hoppá! Produkált 20 kimondottan jó szezont. Kivásárolni már nem lehetett, hiszen betöltötte a 35. életévét, elég nekünk Bertuzzi-t fizetni még 2 évig. Tehát keresett 2.6 milliót, fénykorától mérföldekre volt azóta is, amikor pedig kimondottan jól ment a csapatnak, akkor végső soron helye sem volt a csapatban. Vagy a 4. sorban. 2,5 milkáért?!?!?!?! Idén nyomott 20 jó meccset, és egy jó PO-ot, rögtön a megváltót véljük felfedezni benne, akiről titkon kiderül, hogy sem a Messiás, sem Chuck Norris nem akkora leader, mint Ő. Miről beszélünk? Azt pedig most hagyjuk gyerekek, hogy de már évek óta hatalmas vezető volt. Volt a szart. Kapart, hogy ki ne kerüljön a csapatból.
Az a 2,6 millió pont jól jött volna, amikor Andy Mac-et kitettük...vagy fogalmazzunk úgy, hogy szarért-húgyért elcseréltük. Királlyá avatjuk, miközben a nála sokkal jobban teljesítő játékosok még szerződést sem kapnak. Mi meg egyből 2 éves szerződést adtunk neki. Nem baj gyerekek, kell ám az ilyen nagybetűs LEADER....LOL
Tehát visszatérve az idézetre, nem alapvető unszimpátia vezet. Tőlem elférne itt. De nem 2 évre, és nem 1 milláért. Amit az elmúlt 3 évben csinált, az rablás volt. Az árából megtarthattuk volna McDonald-ot, elkerülhettük volna Weight szerencsétlenkedését, és Morrison sem itt rontotta volna a levegőt. Weight azóta sehol nincs, Morrison valahol fillérekért játszik majd 3.-4. soros C-t, St. Louis-ban pedig azóta is visítanak a röhögéstől, hogy adtunk nekik egy 1st line C-t, aki ráadásul idén fog olyan társakat kapni, hogy kettéáll a fülünk. Marchant megléte "csak" ennyit jelentett.
Én készséggel elismerem, hogy idén a cserestop után jól játszott. Butaság lenne ezt letagadni, mert tényleg jó volt. De csak ezért nem mondom azt, hogy egy fasza játékos, mert nem az. Sem gyorsabb, sem erősebb, sem pedig fiatalabb nem lesz. Tapasztalt? Az még édeskevés. A tapasztalat olyan, mint a büszkeség. Jó ha van, de az első probléma megjelenésével a seggedet törölheted vele.
|
| |
|
|
Válasz tselanne7 hozzászólására (#15815) |
|
------------ "Nam et si ambulavero in medio umbrae mortis non timebo mala quoniam tu mecum es virga tua et baculus tuus ipsa me consolata sunt." |
|
|
|
|
|
Akkor úgy írom, hogy bíztunk abban, hogy beválik, mert irták anno páran, hogy örülnek neki.
|
| |
|
|
Válasz Ducks_fan hozzászólására (#15816) |
|
|
|
|
|
|
|
| (Lásd: BM-nak is örültünk év elején, és mi lett vele?) |
|
Hát már aki örült neki... :P
|
| |
|
|
Válasz tselanne7 hozzászólására (#15815) |
|
|
|
|
|
|
|
Aláírom, lehetne találni biztos nála jobb 3 soros centert, de minek? Ő nálunk már bevált, nem kellene azzal ba*akodni, hogy egy új játékost próbálunk beépíteni a csapatba, ráadásul ki tudja milyen eredménnyel? (Lásd: BM-nak is örültünk év elején, és mi lett vele?) Marchant mellett szól az is, hogy 35 éves, olyan szempontból, hogy iszonyatosan sok évet töltött már el a jégen, hatalmas tapasztalata van, és ha azt nézzük, ő inkább csak nálunk lett már ilyen 3. soros centerke, mert még anno 50 pontos idényeket produkált, szóval ő már átállt ebbe a rendszerbe, és tökéletesen megállja a helyét.
Az meg, hogy mekkora leader lenne, az szerintem nem vitás. Küzd, hajt a jégen, és ha mások ezt látják rajta, akkor ők sem tesznek másképp. Igaz, egy C-t én nem tennék rá, de egy A-t bármikor.
Az a legnagyobb gond, hogy te ki nem állhatod Marchantot, és így bármit mond az ember, neked az úgysem lesz érv mellette, mert nem is érdekel nagyon. Te csak szimplán el akarod küldeni innen.
Ha a kiszemeltek közé érzelmi alapon is teszel embert, akkor miért nem hozzuk egyből vissza Chistovot? Wallt backupnak? Vishnevskit és Tverdovskyt? Mert nekem ők is ilyen kis kedvencek. Igaz, jelenlegi keretbe egyik sem férne talán be, de a védelembe Olegnek lenne esélye. Na de mindegy, ez nem tartozik teljesen ide.
|
| |
|
|
Válasz Ducks hozzászólására (#15810) |
|
|
|
|
|
|
|
Korábbról (lásd pl. Mikkelson) tudom, hogy úgy sem tudnánk meggyőzni a másikat a saját igazunkról, szóval fölösleges.
|
| |
|
|
Válasz Ducks hozzászólására (#15803) |
|
|
|
|
|
|
|
Vele az a baj, hogy rohadt mód inkonzisztens...ha olyan napja volt akkor tudott villanni, vagy volt egy jobb hete, de utána 1 hónapig lószart sem csinált.
Olyankor ment jobban neki a játék, ha normális "chemistry"-be került..amúgy önmagában nem sokat ér ez a kölyök.
AHL-be kurva jó..
|
| |
|
|
Válasz Ducks hozzászólására (#15811) |
|
|
|
|
|
|
|
Több érvet mondtam, mint te. Csak hoztad a nevetség tárgyát hozó listádat, ami semmiben nem felelt meg annak, amit kértem, amire egyáltalán összeszedted (nem kellett volna rá az idődet pazarolni). Sorold már fel Battaglia tavalyi NHL-es statjait! Meg az azelőttit. És mondd meg, hogy miben jobb, mint Marchant.
És akár hiszed, akár nem, Marchant nagyon nagy leader. És nincs nemhogy 200 ilyen szabadon igazolható, de még csak 20 sem.
|
| |
|
|
Válasz Ducks hozzászólására (#15810) |
|
|
|
|
|
|
|
Mellesleg a keze is rendben van:
http://www.youtube.com/watch?v=gfaaoL-PObY
|
| |
|
|
Válasz Ducks hozzászólására (#15810) |
|
------------ "Nam et si ambulavero in medio umbrae mortis non timebo mala quoniam tu mecum es virga tua et baculus tuus ipsa me consolata sunt." |
|
|
|
|
|
Ez mind, amit fel tudsz sorolni érvként?! Ne hangoztasd. Mellesleg jobban megnézve, Battaglia is kimondottan jó lett volna. Tehát érveket kérek, mert eddig semmit sem mondtál, csak puffogtál, és nemtetszésedet hangoztattad. Marchant mint igazi leader. LOOOOOOL És? Mintha nem lenne ilyen játékosból még vagy 200 szabadon igazolható.
A többit majd ebéd után...
|
| |
|
|
Válasz Becks hozzászólására (#15809) |
|
------------ "Nam et si ambulavero in medio umbrae mortis non timebo mala quoniam tu mecum es virga tua et baculus tuus ipsa me consolata sunt." |
|
|
|
|
|
és? Kilgert is, mégsem kell. Amúgy vicces, hogy érzelmi alapon felsorolsz egy játékost, hogy jobb lenne, előtte pedig az a meglátásod, hogy a franchise túl "családias". Persze, Battaglia jobb, mint Marchant, LOL
|
| |
|
|
Válasz Ducks hozzászólására (#15806) |
|
|
|
|
|
|
|
Ez a hányinger? Hogy a franchise megtartja azokat a veteránokat, akik igazi leaderek. Te napszúrást kaptál...
"Húzzon a picsába a kölkével együtt" - na ez tényleg mélyítené a csapat hírnévét és megítélését...
|
| |
|
|
Válasz Ducks hozzászólására (#15801) |
|
|
|
|
|
|
|
Isbister? Battaglia? Miről beszélünk? Axelsson most ment haza Finnországba, mert a Bruins nem adott neki hosszútávú szerződést. Armstrong aztán tényleg nagyon jó volt tavaly, Mark Bell tényleg hihhhetetlenül rutinos, Taffe simán nem férne be, stb. Nem nagyon sikerült olyan játékosokat felsorolni, amik megfelelnek a követelményeimnek. Mert Marchant azokat jelenti.
|
| |
|
|
Válasz Ducks hozzászólására (#15800) |
|
|
|
|
|
|
|
Battaglia érzelmi alapon került be, mi draftoltuk...
|
| |
|
|
Válasz Modano. hozzászólására (#15805) |
|
------------ "Nam et si ambulavero in medio umbrae mortis non timebo mala quoniam tu mecum es virga tua et baculus tuus ipsa me consolata sunt." |
|
|
|
|
|
Ha megengedtek egy véleményt, szvsz Isbister és Battaglia megagigaLOL, a többivel hellyel-közzel egyetértek.
|
| |
|
|
Válasz Ducks hozzászólására (#15800) |
|
------------ It's just 16 teams chasing 16 wins... |
|
|
|
|
|
Továbbá a Wikipedia-n olvasgattam a Ducks lapját, és azon gondolkozok, hogy kiveszem a "Meghatározó játékosok" listájából Perry-t és Getzlaf-ot. Még sokkal többet kéne csinálniuk ahhoz, hogy oda kerüljenek, nem is igazán értem, hogy miért írtam oda őket. Egy lapon említeni őket a Selanne/Kariya/Scotty/Hebert négyessel? De sok eszem van...
|
| |
|
|
|
|
------------ "Nam et si ambulavero in medio umbrae mortis non timebo mala quoniam tu mecum es virga tua et baculus tuus ipsa me consolata sunt." |
|
|
|
|
|
Pedig ismerhettek, mindig érdekel mások véleménye!
|
| |
|
|
Válasz Ducks_fan hozzászólására (#15802) |
|
------------ "Nam et si ambulavero in medio umbrae mortis non timebo mala quoniam tu mecum es virga tua et baculus tuus ipsa me consolata sunt." |
|
|
|
|
|
Erre és a kövi hsz-edre is tudnék reagálni, de tartok tőle, hosszú vita lenne belőle, amihez nincs kedvem, szóval inkább megtartom magamnak véleményemet...
|
| |
|
|
Válasz Ducks hozzászólására (#15800) |
|
|
|
|
|
|
|
Talán menjen az egész csapat piknikezni Venice Beach-re. Na az családias hangulat. Húzzon a picsába a kölkével együtt, hányinger, hogy a franchise-unk mennyire nem hasonlít egy igazi jégkorong franchise-hoz. Sokkal jobban kéne mélyíteni a csapat hírnevét, megítélését.
(Na ebben a hsz-ben legalább van 2 kifigurázható mondat, az egyik magaslabda lecsapását Mac-tól várom!!!)
|
| |
|
|
Válasz tselanne7 hozzászólására (#15797) |
|
------------ "Nam et si ambulavero in medio umbrae mortis non timebo mala quoniam tu mecum es virga tua et baculus tuus ipsa me consolata sunt." |
|
|
|
|
|
P.J. Axelsson
Dmitry Afanasenkov
Derek Armstrong
Eric Perrin
Mark Bell
Brad Isbister
Jeff Taffe
Bates Battaglia
Legalább 3 belőle (Armstrong, Perrin, Battaglia) kacagva jobb megoldás lenne Marchant-nál,és a többi sem sokkal rosszabb. Tehát igazából vagonszámra van 3rd line C a ligában. Ha Brown is kinőtte magát a 3rd line-hoz, akkor még vagy 100 játékost tudnánk keríteni.
|
| |
|
|
Válasz Becks hozzászólására (#15796) |
|
------------ "Nam et si ambulavero in medio umbrae mortis non timebo mala quoniam tu mecum es virga tua et baculus tuus ipsa me consolata sunt." |
|
|
|
|
|
Ahogy az várható volt, Wirtanen hazaszerződött Finnországba. Egy éves szerződést írt alá a HIFK Helsinki csapatával.
|
| |
|
|
|
|
Peeters Named Goaltending Consultant
"Pete Peeters has a proven track record as one of the top goaltending consultants in the league,” said Executive Vice President/General Manager Bob Murray. “We are pleased to announce he’s joined the team.”
Hát én még nem hallottam sose Peetersről, de remélem Allaire méltó utódja lesz.
|
| |
|
|
|
|
| Mekkora szerepet tölt be egyébként? Ja! Kicsi fia szokott interjúkat készíteni a játékosokkal(közröhej, csodálkozunk, hogy semmibe se vesznek minket). Max. ennyi. |
|
Talán ez épp azt mutatja, hogy a csapat összetart egy bizonyos szinten, és családiasabb a hangulat. Egyáltalán nem közröhej ez.
|
| |
|
|
Válasz Ducks hozzászólására (#15792) |
|
|
|
|
|
|
|
Mondjad azt az ötöt. De mindezt úgy, hogy mindegyik legyen olyan rutinos, mint ő, mindegyik tegye ki a lelkét a pályára minden meccsen, s blokkoljon annyi lövést, mint ő, s legyen bevethető minden poszton. Tudjuk, hogy nincs vajkeze, de egy óriási leader, aki még most is rettentő gyors. Szükség van rá.
|
| |
|
|
Válasz Ducks hozzászólására (#15792) |
|
|
|
|
|
|
|
Az OCR mai cikke szerint ezen a héten kiderül, ki lesz Allaire utódja.
Kíváncsian várom ki lesz.
|
| |
|
|
|
|
Tudom, és félreértés ne essék, örülök hogy maradt, pusztán csak egy egyéves szerződés jobban tetszett volna.
Persze a 2 év sem vészes, csak ugye 35 éves elmúlt már...
|
| |
|
|
Válasz Becks hozzászólására (#15789) |
|
|
|
|
|
|
|
Figyu Ducks. Talbot ugyan 2. sorban fejezte be a PO-t, de reálisan 3.-4. soros és nem igazán látnám más csapatban, pláne, hogy az ilyen típusú playák ennyiért... ->
|
| |
|
|
Válasz Ducks hozzászólására (#15790) |
|
|
|
|
|
|
|
Röhögve mondok neked kapásból 5 olyan játékost, aki ugyan ennyi pénzért jöhetne hozzánk. Fiatalabbakat, teknikásabbakat, nagyobbakat...
Mekkora szerepet tölt be egyébként? Ja! Kicsi fia szokott interjúkat készíteni a játékosokkal(közröhej, csodálkozunk, hogy semmibe se vesznek minket). Max. ennyi.
|
| |
|
|
Válasz Becks hozzászólására (#15791) |
|
------------ "Nam et si ambulavero in medio umbrae mortis non timebo mala quoniam tu mecum es virga tua et baculus tuus ipsa me consolata sunt." |
|
|
|
|
|
ha szerinted ennyit nem ér meg, akkor nem érted, mekkora szerepet tölt be a csapatban.
|
| |
|
|
Válasz Ducks hozzászólására (#15790) |
|
|
|
|
|
|
|
Akkor menjen...
|
| |
|
|
Válasz Becks hozzászólására (#15789) |
|
------------ "Nam et si ambulavero in medio umbrae mortis non timebo mala quoniam tu mecum es virga tua et baculus tuus ipsa me consolata sunt." |
|
|
|
|
|
Ha Marchantnak egy éves szerződést kínálnak, lép. Ennél jobb ajánlatai is voltak, de a két év miatt maradt.
|
| |
|
|
Válasz Ducks_fan hozzászólására (#15788) |
|
|
|
|
|
|
|
Nokelainen idei fizetése 900k. A cap hitje 850k.
Parros túlfizetésében, és abban, hogy Marchantnak egy év elég lett volna, egyetértek (ahogy írtam is korábban, hogy sokallom ezeket), de Nokelainenért ez az az összeg szerintem nem sok. De hogy sok-e vagy sem, azt majd úgyis csak 2 év múlva tudjuk meg.
|
| |
|
|
Válasz Ducks hozzászólására (#15787) |
|
|
|
|
|
|
|
Szerintem igen szépen túlfizetjük. Még a 900K-t sem éri meg. Ami egyébként 850K...
Parros: 875K???????
Nokedli: 950K
Marchant: 2 éves szerződés...
Murray nagyon bőkezű a kiegészítő játékosokkal...
|
| |
|
|
Válasz Ducks_fan hozzászólására (#15786) |
|
------------ "Nam et si ambulavero in medio umbrae mortis non timebo mala quoniam tu mecum es virga tua et baculus tuus ipsa me consolata sunt." |
|
|
|
|
|
Egy évvel meghosszabbítottuk Nokelainen szerződését, így a 2010-11-es szezonban is nálunk játszik majd.
Idén ugye 900k a fizuja, utána pedig 950k lesz a capgeek.com szerint.
Ennyiért ajándék.
|
| |
|
|
|
|
Vannak új mezszámok:
Lupul: 14
Koivu: 11
Boynton: 4
Salcido: 55
|
| |
|
|
|
|
------------ "Nam et si ambulavero in medio umbrae mortis non timebo mala quoniam tu mecum es virga tua et baculus tuus ipsa me consolata sunt." |
|
|
|
|
|
| szerintem drága, ennyink nincs, |
|
Ez így van.....
| nálunk nem tud hasznos lenne, a tunkolós gólokat csak nektek adják meg |
|
...és csak ellenetek.......mert titeket csak így lehet legyőzni.....
|
| |
|
|
Válasz MacPhisto hozzászólására (#15781) |
|
|
|
|
|
|
|
| Szerintem nem lenne rossz, harmadik soros játékost keresünk, aki nagydarab és néha gólt is szerez. Ez alapján jöhetne is.
De: (i) szerintem drága, ennyink nincs, (ii) nem ő fogja Scottot pofánbaszni a repülő könyök mutatványáért, pedig nagyon référne egy fenekelés, (iii) nálunk nem tud hasznos lenne, a tunkolós gólokat csak nektek adják meg |
|
hátha ezután nektek csalnának nem nekünk h odament Rob
|
| |
|
|
Válasz MacPhisto hozzászólására (#15781) |
|
|
|
|
|
|
|
Szerintem nem lenne rossz, harmadik soros játékost keresünk, aki nagydarab és néha gólt is szerez. Ez alapján jöhetne is.
De: (i) szerintem drága, ennyink nincs, (ii) nem ő fogja Scottot pofánbaszni a repülő könyök mutatványáért, pedig nagyon référne egy fenekelés, (iii) nálunk nem tud hasznos lenne, a tunkolós gólokat csak nektek adják meg
|
| |
|
|
Válasz tselanne7 hozzászólására (#15780) |
|
|
|
|
|
|
|
Ha minden igaz, mi nem tárgyalunk vele, és nem is áll szándékában a csapatnak hosszabbítani vele, de tegnap láttam talán a Detroit topicban, hogy náluk felmerült a neve.
|
| |
|
|
Válasz (k)imi hozzászólására (#15779) |
|
|
|
|